Fotók: Felismerhetetlenre tört az autó, amit az ittas nő vezetett
Az 50 éves nő alkoholt fogyasztott, majd a volán mögé ült. Utasa a helyszínen életét vesztette.
Az 50 éves nő alkoholt fogyasztott, majd a volán mögé ült. Utasa a helyszínen életét vesztette.
Az ő hibájából kedden kilencen haltak meg a 4-es úton.
A kilenc ember halálát okozó baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kedden este előkerült egy felvétel, amelyen a baleset előtti pillanatok láthatók. A sofőr a Facebook Live-on indított közvetítést az utazásról.
A magyar rendőrség szerint kilenc halálos áldozata van a 4-es úton kedd délután történt balesetnek.
A két legutóbbi, a pünkösdi és május eleji hosszú hétvégén összesen 23 ember halt meg közlekedési balesetben.
A helyszínelés idejére a 46-os út ezen szakaszát lezárták.
A 38 éves biciklis olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
A közlekedési balesettel érintett útszakaszon jelenleg félpályás útlezárás van érvényben.
Az amerikai közlekedésbizonsági hatóság legfrissebb tanulmánya szerint nagyon nem mindegy, hogy milyen évjáratú autóban rójuk a kilométereket.
A munkás egy álló teherautó mögött volt, abba csapódott bele egy kamion. Azonnal meghalt.
A 48 éves magyar nő halálához vezető robbanást már szándékos emberölésként kezeli a rendőrség.
Ez az első ilyen halálos baleset Amerikában, de további 195 esetben okozott már robbanást vagy tüzet elektromos cigaretta az USA-ban.
Jó ideig eltarthat, amire teljes képet kaphatunk a csütörtök délután történt baleset körülményeiről, amikor egy iskolatűzhöz vonuló létráskocsi egy kanyarban rádőlt egy másik autóra, amelynek vezetője belehalt a tragikus szerencsétlenségbe.
Egy pár mindkét tagja is meghalt a tragédiában, hat gyerek maradt utánuk árván.
Az amerikai közlekedésbiztonsgi hatóság új szabályozást vezetne be, hogy az emberi feledékenység ne követeljen életeket.
Autója az út menti szalagkorlátnak ütközött és felborult.
A gázoló autó a villamossíneken állt meg összeroncsolódva.